Az életünkben szükség van változásokra.Hisz mi magunk,az egyének is folyamatosan változunk.A búcsú is ilyen,egy fajta változás.Mikor lezárunk egy szakaszt,hogy új nőhesse ki magát.Hiszen mindig búcsúzunk valakitől,valahonnan.Mikor ez megtörténik,úgy érezzük mintha szívünk egy darabját kitépték volna.S,ha jobban belegondolunk,ez így is van.Hisz aki elmegy az elviszi szívünk egy részét,így emlékezve ránk.Ez egy részt jó dolog,másrészt ott,ahol egykor az az ember volt a szívünkben,csupán egy üres hely marad.Egy hatalmas űr,melyet senki nem fog többé kitölteni.A mérhetetlen fájdalom és az üresség ellenére mosolygunk egymásra.Ez egy álarc,melyet minden nap hordanunk kell.Utána pedig megszokottá válik,és ez az álarc beleég a bőrünkbe.Sikítanánk a fájdalomtól,de mi csak kacagunk,hisz megtanultuk elengedni a másikat.Ha menni akar,hagyni kell.S csak játszuk a közömbös embert,mintha semmi nem fájna.Pedig lelkünkben és szívünkben vérzünk,de az utca végéről mégis visszanézünk.Legördül a könnycsepp,kiteljesedik az űr,és megyünk tovább nélküle...örök fájdalommal szívünkben.Mert tudjuk,hogy SEMMI SEM LESZ MÁR UGYANAZ!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése