Cipelem a sorsomat,de néha nem bírom el!

Lehetnék boldog,de fáj a szívem.Mióta ismerem megváltozott az életem.
Volt egy ember,ki tönkre tette az életemet.Kegyetlenül megalázott.Elfeledtem,hogy milyen igazán szeretni,hogy milyen valakit őszintén szeretni.
S most itt vagyok újra...életem megváltozott.Egyik napról a másikra szerelmes lettem.De félek az érzéstől,pedig annyira szeretném.Nekem ő az életem,vele alszom,vele ébredek.Mégsem vagyok vele.Nézem szemeit és boldogság fog el.Mosolyog,örömöt ad nekem és mindig,mindenben mellettem áll.Sokat veszekszünk,de ennél jobb nem is történhetne velünk.Olyankor érzem,hogy szeret és fontos vagyok neki.Megölel és megnyugszik szívem.Ő az,akinél nyugalomra találok.Mellette újra önmagam lehetek.Annyi hibát elkövettem már,de ő mégis mindig ugyan úgy mosolyog rám.De taszítom magamtól,furcsa az élet.A szerelem félelmetes érzés.Érzem nekem csak ő kell,benne találtam meg mindent amit mindig is kerestem.Szeretem,ok nélkül!Megmagyarázhatatlan ez az érzés.Nem akarom elveszíteni,de előbb vagy utóbb megunja a várakozást.Bárcsak elmondhatnám neki,hogy ő a legfontosabb az életemben,de tudom úgy se hinné el.Hisz nem mutatom neki,hogy mit érzek.Megváltoztatta az életemet.Boldog vagyok!Már az széppé teszi a napot,ha csak nézhetem.Nem szól semmit,de a hallgatása mindent elárul.Talán lesz még egy életem,talán majd újra kezdhetem.Érte mindent feladnék.Megpróbálok megváltozni,ő nem sokat kért.Egyszer azt mondta nekem,hogy megpróbál nekem mindent megadni.De,hogy is tudhatná,hogy nekem nem kell semmi,se ajándék,se pénz.Nekem megvan mindenem,hisz ő az enyém.Mert ő nekem a minden.Szeretem és küzdeni fogok magam ellen.Mert ő az egyetlen,akire azt mondom,hogy nélküle nem tudom leélni az életem!!!

Hallgasd az éjben a nyári esőt!

Egy nagyon szép számot osztok meg veletek. Remélem tetszeni fog ez a jól ismert számocska:)

Ha nagyon egyedül érzem magam meghallgatok 1-2 ilyen számot. Sokkal jobb mint depresszióba esni. A lényeg az, hogy ami késik nem múlik. Ha most nincs senkim, majd csak megtalálom az igazit:)


A titok annyi.. Sosem szabad feladni!


Egészség!

Te is lehetsz gyógyszer, Valaki számára!

Talán a Szerelem az egyetlen olyan érzelem ami, bármihez és bármilyen helyzetben erőt ad nekünk. Ez az a bizonyos érzés, ami van akinek a sírból visszahúzva ad értelmet az életének. Amikor elkeseredett küzdelmet vívunk az élettel szemben, Ő a donor, ami által sikerülhet megvívni a csatát, és nyerni! Ilyenkor a problémák elhalványulnak, könnyedebb az élet, a nehézségeket is könnyebben vesszük, hiszen Nincs jobb dolog annál mint mikor szerelemtől elvarázsolt az ember ;) Igaz néha nehéz, és nem bírjuk, de akkor is, Valakinek Te vagy a lélekdonor!

Az életben a legnehezebb dolog, megbékélni, és elfogadni. Van aki elhagy, és van akit el kell engedni, hogy a saját útját járhassa. Az, aki képes erre, feljebb való minden földi halandónál. Hiszen Ő maga a bölcsesség, és az élet legfőbb mestere. Elfogadni. hogy az élet nem áll meg, csak megy tovább, nehezebb kihívás, mint farkasszemet nézni a halállal.

>>Lélekdonor<<

A búcsú

Az életünkben szükség van változásokra.Hisz mi magunk,az egyének is folyamatosan változunk.A búcsú is ilyen,egy fajta változás.Mikor lezárunk egy szakaszt,hogy új nőhesse ki magát.Hiszen mindig búcsúzunk valakitől,valahonnan.Mikor ez megtörténik,úgy érezzük mintha szívünk egy darabját kitépték volna.S,ha jobban belegondolunk,ez így is van.Hisz aki elmegy az elviszi szívünk egy részét,így emlékezve ránk.Ez egy részt jó dolog,másrészt ott,ahol egykor az az ember volt a szívünkben,csupán egy üres hely marad.Egy hatalmas űr,melyet senki nem fog többé kitölteni.A mérhetetlen fájdalom és az üresség ellenére mosolygunk egymásra.Ez egy álarc,melyet minden nap hordanunk kell.Utána pedig megszokottá válik,és ez az álarc beleég a bőrünkbe.Sikítanánk a fájdalomtól,de mi csak kacagunk,hisz megtanultuk elengedni a másikat.Ha menni akar,hagyni kell.S csak játszuk a közömbös embert,mintha semmi nem fájna.Pedig lelkünkben és szívünkben vérzünk,de az utca végéről mégis visszanézünk.Legördül a könnycsepp,kiteljesedik az űr,és megyünk tovább nélküle...örök fájdalommal szívünkben.Mert tudjuk,hogy SEMMI SEM LESZ MÁR UGYANAZ!!!

Emlék

Sokszor veszítünk el számunkra fontos embereket.Akarva és akaratlanul is.És valljuk be magunknak,az elválás pillanatában szerettük őket a legjobban.Akkor éreztük őket a leginkább közel magunkhoz.De eljön egy nap,amikor mindenkinek búcsút kell mondania a másiktól.Nehéz,de meg kell tenni.Elválunk egymástól és életünk két különböző út felé indul el.Vajon látom még őt valaha?-hangzik el mindenkiben a kérdés.Az út végéről még visszanézünk,és szíven szúr egy tőr bennünket,ami az évek elteltével is folyton forog szívünkben.Hisz nehéz elengedni az emlékeket,a közös életet.S talán nem is igazán akarjuk.Fájdalmat okozunk magunknak,mégis azt mondjuk:így könnyebb!El kell engedni a múltat,hogy lehessen jövőnk.De ne felejtsünk el emlékezni.Aki valaha az igaz barátot jelentette nekünk-mára ugyan elhomályosult-de akkor is bennünk él.És,ha látjuk egymást észre sem vesszük,hogy elrepült az idő.Az elmúlt egy-két évre úgy tekintünk,mintha csak egy hét lett volna.És ez az ami számít:hogy nem vesszük észre a közte eltelt időt,mert olyan mintha tegnap történt volna.Minden megy tovább.S,ha néha mégis eluralkodik rajtunk a kétségbeesés,hogy ő nincs velünk akkor csak elidőzünk az emlékeken,szemünkből kipotyog egy-egy könnycsepp,aztán visszatesszük az emléket oda ahová valójában való:szívünk legmélyébe!!

Rohan az Idő.

Rohan az idő... Nem tudom kinek szúr szemet, de a hétvége megint úgy suhant el, mint egy álom. Gyermek koromban nem volt ilyen siettetett az idő múlása. Lehet csak azért gondolom ezt, mert akkor nem vettem észre. Hosszabbnak tűntek a napok, talán mert nem volt annyi gondom, bajom, amennyi most, a felnőttség küszöbén állva ér engem. 24 óra egy nap.. mégis úgy érzem, nem áll ennyiből egy nap. Sokkal kevesebb mint évekkel ezelőtt. Miért rohan ennyire az idő? Miért rohanunk mi is? Mi az oka ennek az egésznek? A felgyorsult világnak és a rossz meglátásnak miszerint mindenhova rohanni kell? Nem értem. Mostanság úgy érzem nem élek. 24 óra kevés egy napnak, pedig nincs több dolgom most, mint évekkel ezelőtt. Remélem idővel helyreáll ez a fejre állt világ, és újra nyugodt tempóba élhetjük életünket, mint a boldog időkben.

Ezt a blogot azon indíttatásból kezdtük el írni, hogy gondolataink közös blogban kapjanak helyet. Első bejegyzésként üdvözlöm a későbbi olvasóinkat, reméljük a blogba fektetett munka, és idő elnyeri majd tetszésüket. Üdvözlettel a szerkesztők, Csak1Lány és csak1Fiú